SCHÜSSLER NR. 6 NATÚR KRÉM PIGMENTÁCIÓS FOLTOKRA


Körülbelül két éve a homlokomon egy elég nagy területű pigmentfolt jelent meg. Nem tudtam, hogy mitől alakulhatott ki, hiszen szinte sosem napozom és mindig igyekszem odafigyelni - főleg nyáron -  a fényvédő használatára. Az interneten kutakodva nem sok jóval kecsegtettek a folt eltüntetésével vagy halványításával kapcsolatban. 
Aztán gondoltam mégis kipróbálok egy pigmentfoltokra javasolt krémet és a Schüssler weboldalán akadtam rá a Nr. 6-os pigmentációs foltokra javasolt krémre.



A Schüsslerről:

A német homeopata orvos, Dr. Wilhelm Heinrich Schüssler nevéhez fűződik a Schüssler terápia. Schüssler rájött, hogy a szervezetünkből hiányzó ásványi sók különféle bőrproblémákhoz vezethetnek. A Schüssler krémek olyan jótékony és természetes összetevőkkel rendelkeznek, mint a tisztított víz, a bio shea vaj, a sárgabarackmag olaj és a jojoba olaj és persze Schüssler sók, mint például a pigmentfoltos bőrre ajánlott kalium sulfurcium.

Az arcdiagnosztikai jelek alapján krém formájában is hatékonyan alkalmazhatjuk a Schüssler-sókat. A bőr pigmentációs zavarai (mint amilyen a szeplők, vagy enyhe fokú májfolt megjelenése) sokakat érintenek, különösen nyáron, az erős napsugárzás következtében. Jó hír, hogy ennek rendezésére is van mód Schüssler-sóval, méghozzá a Nr. 6-os, Kalium sulfuricum bevetésével.
Ami pozitívum a márkával kapcsolatban, hogy nem végeznek állatkísérleteket, csak természetes anyagokat haszálnak és a termékeket célzottan az adott bőrproblémára együtt is lehet alkalmazni, hiszen kiegészítik egymást.

A krémről:


A Nr.6-os kálium sulfuricum ásványi sóval kombinált natúr krém egyedülálló a bőrápolásban. Kiválósága abban rejlik, hogy a kálium sulfuricum hiányállapot kapcsán kialakuló pigmentációs eltérések, mint például a májfolt, vagy a szeplők eltüntetésében is támogatja a bőrszépítést. Többek között tartalmaz hibiszkusz kivonatot, mely intenzív hidratálást biztosít a bőrnek.
Érdekesség a titánium-dioxid, természetes fényvédőről
A Nr. 6-os natúr krém titánium-dioxidot tartalmaz, mely természetes fényvédő. Ez a legismertebb fizikai fényszűrő, mely a bőr felszínén védőréteget képez, ezzel visszaverve a káros UV sugarakat, így azok számára akik hajlamosak a májfolt eltérések kialakulására, mint pl. hormonális fogamzásgátló alkalmazása, várandósság  esetén a nyári bőrápolás tökéletes alternatívája lehet a forró nyári napokban.
A titán a természetben előforduló fém, kémiai reakció segítségével a titánvasércből nyerik. A titán-dioxid az élelmiszerekben mennyiségi korlátozás nélkül (quantum satis) általánosan engedélyezett. Kozmetikumok és gyógyszerek színezésére is engedélyezett, mindenekelőtt napvédő termékekben használják. A titándioxid veszélytelennek számít, nem emészthető, az alkalmazás során változatlan formában kiürül.



Tapasztalat:

Kb. 3 hónapja használom célzottan a pigmentfoltra és az egész arcomra is reggelente. A pigmentfoltot   enyhén halványította, ami szerintem egy nagyon jó eredmény, mivel ez egy olyan mértékű bőrelváltozás, amit egy krém biztosan nem képes eltüntetni. A krémnek szinte semmilyen illata nincs, sűrű állaga ellenére nagyon könnyen eloszlatható a bőrön és zsíros bőrűek is jó választás lehet, mert gyorsan beszívódik és jól hidratál. Az intenzív 3 hónapos használat után is még bőven negyed tubussal van annak ellenére, hogy mogyoró nagyságú adagot kenek fel minden alkalommal. Ha szeretnél vásárolni belőle akkor megteheted a http://schusslerkozmetikumok.hu/kremek/nr_6_schussler_krem linkre kattintva és kapható még egyes gyógyszertárakban és bioboltokban is. A 75 ml-es krém ára 2300 Ft körül mozog. 

Összességében elmondható, hogy a mindennapi nyári arcápolási rutinomba nagyon könnyű volt belevenni ezt a  természetes fényvédős krémet. Tetszik az állaga, a hatása, a tartóssága na és persze, hogy még pénztárcabarát is. Jó, hogy pattintós a tubus, ezért könnyen és biztonságosan bedobhatjuk csak a táskánkba nem kell attól félni, hogy kifolyik.  A mérete miatt utazáshoz is kiváló. Csodát azért ne várjatok tőle. Ahhoz, hogy a pigmentációs foltoknak végleg búcsút tudjunk inteni, mindenképp a lézeres kezelés lehet a megoldás.


Forrás: http://schusslerkozmetikumok.hu/

CONVERSATION

1 megjegyzés:

  1. The 3 Most Iconic Casino Slots on Earth - Mapyro
    The 이천 출장안마 3 Most Iconic Casino Slots on Earth. Play Slot 계룡 출장마사지 Machine 충청북도 출장안마 Games for Fun or 안양 출장마사지 Real Money in Fun! Free Demo Mode - 안성 출장안마 No Signup or Registration Required!

    VálaszTörlés